Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek  --  KOI hírarchívum  --  Konfuciusz Intézet 2018. március

2018 SISU Nyári Tábor Ösztöndíj

SISU

2018. március 14.


A Nyári táborral kapcsolatos információk powerpoint prezentáció formában innen tölthetők le.


SISU1. A program megnevezése

 

SISU Nyári Tábor

 

2. Tartalom

 

A Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének kínai partneregyeteme által rendezett "Sanghaj Nemzetközi Tanulmányok Egyetem Nyári Tábora" olyan kínai nyelvi és kulturális kurzusokat biztosít, mint például papírkivágás, kalligráfia, kínai tusfestés, kínai tea kultúra bemutatása, küzdő sportok, és számos egyéb izgalmas programmal várja az oda látogató hallgatókat. Továbbá olyan színes programokkal is kecsegtetnek, mint például kínai és külföldi diákok találkozója, családlátogatások, illetve a hallgatók olyan programokon is részt vehetnek, ahol bővíthetik eddigi kulturális tapasztalataikat, és nem utolsó sorban új kulturális élményekre tehetnek szert. Ezen felül a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetem kirándulást szervez Kína fővárosba, Pekingbe, amely ingyenes. Illetve lehetőség nyílik látogatást tenni egy Sanghaji közeli városba, mint például Suzhou vagy Hangzhou, azonban a program díja saját költségű.


SISUA program tartalma mindig az aktuális év viszonyainak és szükségleteinek alapján kerül megrendezésre a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme által.

 

3. Időpont

 

2018. július 15-28.

 

4. Jelentkezési feltételek

Azon középiskolás, felsőoktatásban tanuló, vagy felnőtt tanfolyamon résztvevő hallgatók jelentkezhetnek, akik:

 

1) Magyar állampolgárok, vagy állandó tartózkodási helyük Magyarország;
2)
Azon SZTE Konfuciusz Intézet hallgatók, akik folyékonyan beszélnek angolul, legalább alapfokon beszélik a kínai nyelvet, nagy érdeklődést mutatnak a kínai nyelv és kultúra iránt, és korábban sosem vettek részt nyári táborban, vagy más kínai ösztöndíj programban;
3)
Korhatár betöltött 16 és 30 év között;
4)
Jó egészségnek örvend, nemzetközi utazásra alkalmas,
5)
A Hanban szervezésében még nem járt korábban Kínában.

 

SISUA kísérő tanárnak az alábbi feltételeknek kell megfelelnie:

 

1) Több év tanítási tapasztalattal rendelkezik, kötelező elvárás a folyékony angol nyelvtudás, előnynek számít a kínai nyelv tudása és az interkulturális ismeretek. Előnyben részesülnek a kínai nyelvet oktató tanárok;
2)
nagy tapasztalattal rendelkezik a diákok fegyelmezése terén;
3)
tisztában van a helyi szokásokkal és szabályokkal;
4)
affinitás, felelősségérzet, jó kommunikációs képesség, és az átlaghoz képest magasabb krízis, problémamegoldó képesség jellemzi, elszántságot mutat a másokkal való együttműködésben és segíti a tábor jó kimenetelét;
5)
jó egészségnek örvend, nemzetközi utazásra alkalmas;
6)
korhatár: 60 év alatt.

 

5. Regisztráció és kiválasztási eljárás

 

1) Pályázás menete: Motivációs levél, Önéletrajz (tartalmazza: telefon/mobil szám, email cím) és útlevél (legalább 2019. februárig érvényes) szkennelt példányának elküldése a konfuciusz@rekt.szte.hu email címre.
2)
Feltételek: Azon SZTE Konfuciusz Intézet hallgatók részesülnek nagyobb előnyben, akik aktívan részt vesznek az Intézet rendezvényein, és jól beszélik a nyelvet. Ha a résztvevő a nyári tábort követő egy éven belül abbahagyja a kínai nyelv tanulását, abban az esetben a szervezők kérhetik a tábor ráeső költségeinek megtérítését. Az ösztöndíj elnyerését követően a pályázó nem léphet vissza.

3) Jelentkezési határidő: 2018. április 25.
4)
 Elbírálás határideje: 2018. április 30.

 

6. Felmerülő költségek

 

1) A pályázó költségei: retúr repülőjegy, biztosítás, vízum;
2)
Kínai Nyelvoktatási Tanács (Hanban) által biztosított költségek: szállás, utazás, és a szervezett programok költségei.

Az ezen felül fennálló egyéb költségek a pályázót terhelik.

 

7. Gyakori kérdések

 

1) Mikor derül ki, hogy részt vehetek a programon?

2018. május 15.

2) A vízum ügyintézése hogyan történik?

A vízumot minden pályázó önállóan intézi és fizeti.

3) A pályázók kapnak-e meghívólevelet?

Az SZTE Konfuciusz Intézet abban az esetben állíthat ki ajánlólevelet, ha az a vízum ügyintézéséhez szükséges. Azonban, fontos megjegyezni, hogy a SISU által kiállított fogadólevél benyújtása kötelező.

4) A repülőjegyet mikor lehet megvenni?

Miután a Kínai Nyelvoktatási Tanács (Hanban) jóváhagyta a jelentkezők pályázatát.

5) A repülőjegyeket az SZTE Konfuciusz Intézet foglalja?

Igen. Tekintettel arra, hogy kiskorúak is részt vesznek a programon, a biztonság érdekében, az SZTE Konfuciusz Intézet intézi az összes jelentkező repülőjegy foglalását (a jegyek önállóan fizetendők), illetve biztosítja a reptéri transzfert is.

6) A kiutazás előtt kötelező biztosítást kötni?

Igen. A kiutazás előtt az SZTE Konfuciusz Intézet titkárságán be kell mutatni a biztosítás érvényességét igazoló bizonylatát (akkor is, ha ez hitel- vagy bankkártyához kötődik), a biztosításhoz tartozó sürgősségi telefonszámot és vészhelyzet esetén értesítendő személy nevét és elérhetőségét.

7) Korlátozva van-e a jelentkezők száma?

Igen. Egy táborban legfeljebb 20 fő és egy csoportvezető vehet részt.

8) A kiutazás előtt, az SZTE Konfuciusz Intézet biztosít-e eligazítást a táborral kapcsolatos fontos tudnivalókról?

Igen. A kiutazás előtt, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatói rövid eligazítást tartanak a táborozóknak.

9) A nyelvi kurzus sikeres elvégzéséről kapnak-e a diákok oklevelet?

Általában nem, de az SZTE Konfuciusz Intézet javaslattal élhet a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetem vezetősége felé.

 

FIGYELEM! A Kínai Nyelvoktatási Tanács (Hanban) és a Sanghaj Nemzetközi tanulmányok Egyetem (SISU) fenntartja a Nyári Tábor feltételeire vonatkozó változtatás jogát.