Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek

Ötéves a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete

5 éves a konfuciusz intézet

A kínai nyelvvel több mint kilencszáz, míg a világ e legősibb civilizációjával több ezer dél-alföldi ember ismerkedhetett az elmúlt öt évben a Szegedi Tudományegyetem legifjabb egységének köszönhetően. Alapításának jubileumát különleges programokkal és látványos gálaműsorral ünnepelte az SZTE Konfuciusz Intézet.

2017. november 23.



Számokkal is jól jellemezhető a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének dinamikus fejlődése. E lendületet mutatta be az alapításának ötéves évfordulója alkalmából 2017. október 18-án a szegedi Kisszínházban rendezett, a kínai kultúra ezernyi színét felvillantó, akrobatamutatványokban is gazdag gálaműsor.


5 éves a konfuciusz intézetSzületésnapon a folytatásról

A kínai kultúrát közvetítő intézmény, Magyarországon az első Budapesten kívüli Konfuciusz Intézet alapításáról elkezdett tárgyalásokhoz képest egy éven belül létrejött a Szegedi Tudományegyetem új egysége.


– 2012 őszén 5 kínai nyelvtanár kezdte meg a munkát az SZTE Rektori Épületében kialakított tanteremben, mára 12-re nőtt az oktatók száma. Munkájuknak köszönhető, hogy immár 900 fiatal tanulja a kínai nyelvet – sorolta a számokat az SZTE Konfuciusz Intézet alapításának ötödik évfordulóját köszöntő rektor. Prof. Szabó Gábor kifejtette: az egyetem egyik legújabb intézménye Szeged és környéke életének részévé vált.


Az SZTE Konfuciusz Intézet viharos gyorsaságú létrejöttében jelentős szerepet játszott Kína nagykövete, illetve a szálakat mozgató dr. Ujhelyi István, Szeged akkori országgyűlési képviselője, valamint az SZTE kínai partner intézménye, a Sanghai International Studies University (SISU).


– Sikeresnek nevezhetjük a szegedi Konfuciusz Intézetet, amelyben jelentős szerepe van az SZTE sanghaji partnerének. Éppen ezért talán még a jubileumi logót is korrigálni kellene oly módon, hogy az SZTE és a SISU Konfuciusz Intézete, amely Szegeden működik – fogalmazott elismerően az együttműködés mélységéről Prof. Szabó Gábor. Az SZTE rektora elárulta: a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme négyfős delegációjával tárgyalásokat folytatott, a SISU rektorhelyettesével megállapodtak az együttműködés folytatásról, legalább újabb öt évre. – Boldog születésnapot, Konfuciusz Intézet!


5 éves a Konfuciusz Intézet 


Az együttműködés hídja

Magyarország egyik legkiemelkedőbb egyeteme a szegedi, az Európán túli világban is meghatározó névvel rendelkezik. A Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme állami felsőoktatási intézmény, széleskörű kapcsolatokkal. A két intézmény együttműködésében, a Kínai Oktatási Tanács támogatásával 2012 októberében, a kínai és magyarországi kapcsolatok létesítésének 63. esztendejében jött létre az SZTE Konfuciusz Intézete, mint az együttműködés hídja – jelentette ki köszöntőjében a SISU rektorhelyettese. Wang Jing asszony kifejezte örömét, hogy az egyre sikeresebb intézménynek köszönhetően sikerült összekötni Sanghajt és Szegedet, Kínát és Magyarországot.


5 éves a konfuciusz intézetAz oktatás folyamatos javításával számos kínai nyelvtanár érkezett Szegedre. A pedagógusok részt vettek a helyi közéletben, a térségben élők igényeinek megfelelő, a kínai kultúrát terjesztő programokat hívtak életre.

 

– Hivatalosan is létrejött 2016 októberében a Magyar Tanszék a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén, ami további eredményekkel kecsegtet a diákok és az oktatók kapcsolatában – fogalmazott a SISU rektorhelyettese. Wang Jing a kínai-magyar kultúraközvetítésben, az „Egy övezet – egy út” politika fejlesztésében szerepet vállaló innovatív partnereknek és kollégáknak is köszönetet mondott.


„Gyújtsunk gyertyát!”

A különböző kontinenseket egymásnak feszítő politikáról is szólt a 15 éve a kínai kultúra közvetítését magára vállaló dr. Ujhelyi István. Az SZTE Konfuciusz Intézet alapító elnöke vállalt feladatának nevezte, hogy munkájával közelebb hozza a kínai és a magyar népet.


– Tanulnunk kell egymástól – hangsúlyozta az ötezer éves kínai kultúra magyarországi megítélésnek változásaira utalva. Konfuciusz bölcsességei közül kiemelte: Inkább gyújtsunk gyertyát, mint hogy féljünk a sötétségtől!


„Nagycsaládnak” nevezte a szegedi Kisszínházban összegyűlt több mint háromszáz ünneplőt, a kínai kultúrát kedvelő és a Kínáról szóló ismeretek terjesztését támogató közösséget az SZTE Konfuciusz születésénél is jelen lévő politikus, aki büszke az intézmény létrejöttére és az elmúlt öt év teljesítményére. Kifejezte köszönetét a kollégáknak, köztük az első igazgatónak, az azóta a sanghaji kultúrdiplomataként dolgozó Szentmártoni Líviának, illetve a kiváló sinológusként is jellemzett jelenlegi igazgatónak, Mohr Richárdnak.


Az SZTE Konfuciusz Intézet az 5 éves fennállása alkalmából készített díszes emléklappal és emlékéremmel köszönte meg a támogatást a 22 partner iskola vezetőjének, pedagógusának, valamint a munkát segítő további 23 személynek, köztük az SZTE vezetésének, az ünnepségen is megjelent rektornak és a rektorhelyettesek közül Prof. Karsai Krisztinának és Prof. Nagy Katalinnak, továbbá a SISU delegációja tagjainak, valamint dr. Ujhelyi István alapító elnöknek.


Ajándékot kapott és adott a kínai testvérintézmény delegációja, közte a a SISU rektorhelyettese, Wang Jing, valamint Wang Shangzhong rektorhelyettes a Pegingi Testnevelési és Sportegyetemről.


Az ünnepelt ajándékai

A hattyú táncával indult az SZTE Konfuciusz Intézet születésnapját köszöntő gálaműsor. A népe totemállatát, a hattyút jelképező népviseletbe öltözött és kecsesen táncolt az SZTE Konfuciusz Intézetben a kazah kisebbséget képviselő nyelvtanár.


Fergeteges tempót diktálva ropta a Suhancok táncegyüttes. Az öt szegedi egyetemista alkotta formáció hatalmas sikert aratott.


A vadászat ősi mozdulatait is megidézték a kínai táncosok. A tipikus kínai ernyőtáncba a négy hölgy mellett egy férfi is bekapcsolódott. Egy további jelenetben négy kecses nő idézte föl mozdulataival a virágszirmok hullását. A tánc stílusa mellett a jelmezek színessége is elkápráztatta a nézőket.


A szegedi Kisszínház színpadán éltre keltek a kínai császár katonái. A művészi mozdulatú harcosok kezében fegyverré lett az ecset, a legyező, de még a hosszú ruhaujj is.


A kung-fu fiatal kínai nagymestere bevezető mozdulatokat tanított a 9 bátor önkéntes szegedi jelentkezőnek – közte 3 kisfiúnak, 3 nőnek és 3 ifjúnak. A pekingi diákok csapatából kiváló hét férfi és az egyetlen nő a kínai kung-fus filmek mozdulatait, villanásait és hangulatát varázsolta a színpadra.


Világszínvonalú produkcióval kápráztatta el az SZTE Konfuciusz Intézetet ünneplő közönséget a Pekingi Testnevelési és Sportegyetem művészcsoportjának 19 diákja.


A leírhatatlanul gazdag és látványos produkció méltó módon jelenítette meg a kínai kung-fu varázsát, a kínai civilizáció ősiségét és hagyományait, töretlen dinamizmusát, harcművészetének varázslatosságát.


 SZTEinfo – Újszászi Ilona