Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek  --  KOI hírarchívum  --  Konfuciusz Intézet 2017. június

Panda Hét – Játékos Kínai Tábor

Csoportkep

2017.június 19-23. között Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában, nagy sikernek örvendett az SZTE Konfuciusz Intézet által első alkalommal szervezett óvodásoknak és alsó tagozatos iskolásoknak szóló kínai nyelvű Panda Tábor.

2017. június 29.


A táborban szakképzett óvodapedagógusoknak és kínai anyanyelvi tanároknak köszönhetően a gyerekek megismerkedhettek a kínai nyelvvel, és bepillantást nyerhettek a kínai kultúrába. A sok színes és játékos program mellett, többek között olyan érdekességeket is hallhattak és tanulhattak, mint például kínai ünnepek, kínai Nagy Fal, és az óriás pandák.


Ezen felül a táborozók nem csak számolni tanultak meg, de még sok-sok kínai mondókát is lelkesen elsajátítottak. Továbbá olyan kreatív tevékenységeknek is a részesei lehettek, mint a pekingi maszkfestés, pandatányér készítés, kínai zászlófestés, és képeslap készítése.


A benti foglalkozások mellett lehetőség nyílt olyan kinti, szabadtéri sportos foglalkozásokon is részt venni, mint a kínai lábtollas, és a kínai néptánc. Megannyi program mellett a gyerekek fagyiztak, játszótereztek, illetve a Vadasparkba is ellátogattak, hogy megnézhessék a vöröspandát.


A tábor egy fergeteges bulival zárult, ahol a gyerekek oklevelet és ajándékot kaptak emlékben az SZTE Konfuciusz Intézettől.


Jövőre ismét várunk minden kicsit következő Panda Táborunkba! J


Mi ott leszünk, és TE?!. ;-)


Csóti Patrícia