Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek  --  KOI hírarchívum  --  Konfuciusz Intézet 2017. május

Pandanap a Vadasparkban

panda_nap_csoport

2017. május 28-án (vasárnap) Gyereknap alkalmából az SZTE Konfuciusz Intézet Pandanapot szervezett, ahol kicsiket és nagyokat egyaránt vártak a Szegedi Vadasparkba. A rendezvény óriási sikert aratott, hiszen több százan keresték fel a standokat.

2017. május 31.


Pandanap a Vadasparkban
Az Intézet munkatársai és az önkéntes segítőik a Zsiráfház teraszán várták a látogatókat különféle érdekes és színes programokkal. Az egyik helyszínen panda maszkokat készíthettek, majd egy másik helyszínen a gyerekek megismerkedhettek a kínai csomózás rejtélyeivel, a harmadik állomáson pandákat festhettek vagy egy puzzle-t kellett kirakniuk, a negyediken pedig egy kvíz kellett kitölteniük. Aki mindegyik feladatot teljesítette és ezt pecséttel is igazolta, az pörgethetett egy szerencsekeréken, ahol olyan ajándékokat lehetett nyerni, mint például bögre, kulcstartó, mágnes és kínai csomó.




 



Az elefántház alapkövének lerakását követően Botka László polgármester úr családjával együtt látogatást tett a Zsiráfház teraszán tartott Pandanapon.