Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Szervezeti felépítés  --  Központi szolgáltató egységek  --  SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek  --  KOI hírarchívum  --  Konfuciusz Intézet 2015. november
Kínai kalligráfia és tusfestés Zhang Changhong szemszögéből

kallig

Zhang Changhong, a Sanghaj Nemzetközi Tanulmányok Egyetem professzora 2015. november 20-tól 27-ig Szegedre látogatott, ahol két előadást is tartott az érdeklődőknek. 2015. november 23-án délelőtt 9:00-12:00 óráig előadást tartott, melynek témája ”Gondolataink képi világa, kínai tusfestés” volt.


kalligA professzor második előadására 2015. november 25-én került sor, melynek témája ,, A kalligráfia a történelem megőrzője: a kínai kalligráfia és a pecsétkésztők nyomában” volt.


Nagy örömünkre szolgált, hogy 24-én az Eötvös József Gimnázium nyílt napjára is el tudta kísérni az Intézet munkatársait, ezzel is színesítve az ott megtartott programunkat. Az órák közötti szünetekben minden érdeklődő középiskolás kipróbálhatta tehetségét és ügyességét a kínai írásjegyek írásában, valamint a professzor iránymutatásai alapján elsajátíthatták a helyes ecsettartás módját is.



kallig