Minden akkor kezdődött, amikor a 12 éves Éva elkísérte édesapját egy nemzetközi matematika konferenciára. A kislány megismerkedett egy híres kínai professzorral, és olyan jó barátok lettek, hogy a messziről jött matematikus egy versikét írt a magyar lánynak, melynek lényege az jövendölés volt, hogy ha felnő, a két nép közti kulturális együttműködés egyik fontos személyisége lesz. A kínaiul írt versikét akkor még nem tudta elolvasni Kalmár Éva - hiszen angolul is csak egy éve tanult még –, de rövidesen lehetősége nyílt arra, hogy megismerkedjen ezzel a különleges nyelvvel. Az érettségi után ugyanis jelentkezett egy kínai ösztöndíjra Pekingbe, és az ezt követő hét év meghatározta az életét.

Kalmár Éva 1956-ban érkezett meg Kínába, és az első évben kizárólag a kínai nyelvvel ismerkedett. Közben rossz hírek érkeztek otthonról, és amikor először 1957-ben sikerült hazalátogatnia, keveseket érdekelt az, hogy Kínában milyen az élet. Ráadásul az 50-es évek elejétől virágzó magyar-kínai kapcsolatok kezdtek elromlani, és mire 1965-ben az egyetem elvégzése után végleg hazatért, már teljesen mélypontra jutott a két állam közti diplomáciai viszony. Korábban nagyon sok magyar művész, tudós látogatott el a távoli országba, mérnökök, kétkezi munkások dolgoztak kínai cégeknek, később azonban teljesen elhaltak a gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolatok. Kalmár Évának is igen nehéz volt elhelyezkednie sajátos képesítésével, végül a kínai színházi kultúra hazai népszerűsítésében vállalt szerepet. Később kezdett műfordítással foglalkozni, és számos híres kínai szerző munkáját ismerhette meg a magyar közönség az ő fordításai által. Az egyik leghíresebb annak a Londonban élő kínai írónak a műve, melyet Vadhattyúk címmel ismerhettek meg a magyar olvasók. Ez a családregény éles kontúrokkal mutatja be a Kína 20. századi történetét.