Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek  --  KOI hírarchívum  --  Konfuciusz Intézet 2015. február

Sikeres volt a második Konfuciusz Teaház is

Konfuciusz teaház

Az SZTE Konfuciusz Intézet a Szegedi Közéleti Kávéházzal közösen január 27-én immár második alkalommal szervezte meg a Konfuciusz Teaházat. A résztvevők a hagyományos kínai tea kóstolása mellett egy izgalmas előadást hallgathattak meg Kínáról. Azt est vendége Kusai Sándor korábbi pekingi nagykövet volt, akivel Mohr Richárd, az intézet igazgatója beszélgetett.

2015. február 08.


A kínai kultúrában különleges szerepe van a teakészítésnek és fogyasztásnak. A kínaiak szerint a jó beszélgetéshez nélkülözhetetlen a jó tea. Éppen ezért az est bevezetéseként az intézet egyik tanára bemutatta a hagyományos teakészítés fortélyait. Az elkészült forró italt minden jelenlévő megkóstolhatta.


Konfuciusz Teaház / Confucius tea house 

 

A vendég, Kusai Sándor elmondta, hogy a több más országhoz hasonlóan Kínának is nagyon fontos, hogy megismertessék a világgal kultúrájukat, az országot és a hagyományokat. Ezért is jöttek létre sok országban a Konfuciusz Intézetek.

 

A volt nagykövet kiemelte, a magyar-kínai kapcsolatoknak a gazdaság az egyik legfontosabb motorja, azonban Kína egy olyan sajátos civilizációval bír, amely ismerete nélkül sem politikai, sem gazdasági kapcsolatokat nem lehet kiépíteni. Hangsúlyozta, Kína a világ egyik legbefolyásosabb és legjelentősebb állama, de ennek ellenére itthon Magyarországon is nagyon keveset tudunk róla. Pedig az olcsó tömegcikkeken túl van egy ország, amely gazdag kultúrával, hagyományokkal rendelkezik. Ezt pedig érdemes megismerni.