Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek  --  KOI hírarchívum  --  Konfuciusz Intézet 2014. december

Hallgatói siker a Kína 360° Blogger pályázaton

Sánta Máté pályázat

Sánta Máté, az SZTE Konfuciusz Intézet egyik hallgatója II. helyezést ért el az Eurázsiai Együttműködés Egyesülete (EAFA) által kiírt Kína 360° Blogger pályázaton. 2014 nyarától 2015 tavaszának végéig négy pályázási időszak van, a most, november 24-ei határidővel lezajlott a második volt.

2014. december 25.


A pályázat célja az EAFA kiírása szerint: „A kínai, ázsiai kultúrát elsősorban üzleti körben és témakörben népszerűsíteni hivatott Chinaroom.eu blog tartalmi színesítése, valamint tehetséges bloggerek szakmai támogatása” és az országból bárki részt vehetett. A feladat egy rövid, két oldalas blogbejegyzés megírása volt az alábbi három téma közül legalább az egyikből: Kína nyitása a nagyvilágra, Európa Kínában és végül kínai és európai kultúra találkozása; mindezt pedig lehetett magyarul vagy angolul írni.


Máté – aki 2014 februárja óta a Konfuciusz Intézetnek tanulója – a Kína és Kelet-Közép-Európa között lezajló üzleti kapcsolatokról írt, konkrétan arról, hogy áramlik-e kínai tőke ebbe a régióba, mindezt angolul. Máté írását a link segítségével tekinthetik meg.


A díjátadóra december 4-én került sor a Gundel étteremben Budapesten egy kínai üzleti delegációnak szervezett vacsora keretein belül. Három dobogós és egy különdíjas helyezés volt. „A díjátadó nagyon kellemes volt és megismerkedhettem néhány kifejezetten érdekes emberrel. A különdíjas hallgatóról pl. kiderült, hogy egy igazi nyelvzseni, aki kínaira való fordítással/tolmácsolással foglalkozik” – mondta Máté. „A nyeremények átadását vacsora követte, ami igen jó hangulatban telt. Volt lehetőségem egy kicsit élesben is letesztelni a kínai tudásomat.”


Gratulálunk Máténak és további sikereket kívánunk neki!


A nyertes pályázat innen tölthető le.